Fishing után VOLT előtt
2011 június 26. | Szerző: Bekalencse |
Mintha csak egy pillanat lett volna, péntekből vasárnap lett. Persze az
élmények belénk égtek. Remek hétvége volt, remek hangulatban.
Péntek: Már az indulás sem volt egyszerű. Gabit a megbeszélt időben hiába
hívtam nem vette fel a telefont. A Nyugati nagy parkolóban egyre
türelmetlenebbül vártam, amikor is Orsit felhívtam, hogy a munkahelyi vonalason
hívja már fel, mert nem tudom elérni. Kiderült (hozzá teszem több év után),
hogy az a szám amiről rendszeresen hív, az a munkahelyi olcsó telefonja, de
fogadásra nem alkalmas. Nos, egy gyors mozdulattal ki is töröltem. Úton
Dunaújvárosba, végigszenvedtünk egy pesti pénteki dugót, változékony időt.
Újvárosba épp Orsinál ittuk a kávét, amikor Irén hívott, hogy hol vagyunk már
nagyon vár. Ekkor volt 3 körül, mellesleg 5re irányoztam elő az érkezést.
Mondom 5re odaérünk, ahogy ígértem. OK, de siessünk mert nem ér rá. Ezzel nem
lehetett ebben a helyzetben mit kezdeni, hát jó majd érkezünk. Az M6 autópályán
még teljesen végig nem voltam. Lényegesen lerövidíti a menetidőt. A gond csak
ott volt, hogy a térképem még nem mutatta az új utakat, így nem tudtuk, hogy be
kell-e menni Pécsre, vagy nem. A szekszárdi alagutak után kezdtünk aggódni,
hogy mi lesz kiírva. Orsi I go-ba beütötte a célállomást, és mivel az M6-os nem
volt a memóriába, az autó a zöld pusztába gurult. Ezen már csak röhögni
tudtunk. Pécs alatt azonban felismerte a régi hatost, és mutatott egy pécsi
elkerülő utat. Bejött. Lassan, de biztosan lecsurogtunk Orfűre. Irén kicsit
ingerlékeny volt, sms-kel bombázott, hogy siessünk. Orfű előtt kicsi
szerpentinek vannak, amin Gabi kicsit bestresszelt, mint egy beszívott zombi
ült, és remegett. Nem én vezetek rosszul, hangsúlyozom, de egy gyermekkori
emlék miatt bemerevedik egy ilyen úton. Ezt előre közölte, így nem ijedtünk
meg, amúgy lehet, hogy megállok a szerpentinen és újraélesztem.
ORFŰ tábla. Irén útmutatása alapján keressük a központban a körforgalmat,
ami nem volt meg természetesen. Mivel nem ismertük a települést, az első
helyinek tűnő illetőt a központban megkérdeztem, hogy merre van az A szektor.
Az illetékes egy cuki rendőrsrác volt. Elmondta, sőt követéses módszerrel
elvezetett a helyre, és közölte, hogy fokozott ellenőrzést tartanak a hétvégén.
Ha nem akarok fizetni, akkor ha iszok ne vezessek, ne menjek be behajtani
tilosba és ne sértsek közszemérmet. Talán menni fog. Irén egy sortban vár,
legalábbis ő így gondolta. Mi egy idős, alulöltözött, lábszár középig érő
nadrágos nőt láttunk. Várt a bejáratnál. A körforgalom szerinte a központban
lévő tér, itt ők így hívják. Nos, nekem a körforgalom egy kiépített kör alakú
több kijárattal rendelkező építmény. De ne firtassuk. Hazudnék, ha azt
mondanám, hogy traumaként ért a szállás, hiszen fel voltam készülve a retro
fílingre. A ház: előtér, konyha, fürdő, szoba. Özönvíz előtti bútorok, enyhe
doh szag. Tavaszi nagytakarítást valószínűleg tíz éve csináltak. Por, haj és
kosz a földön mindenhol, pókháló pókokkal és egyéb állatokkal. Azt nem tudom,
hogy ez az elmebajos honnan vette, hogy akár tízen is elférünk, gyakorlatilag
hárman is alig. Az ágyak…….. merő hepe és hupa, lyukakkal. Szóval, úgy
döntöttünk, hogy bulizni jöttünk, nem aludni és inni kell. A poszttraumás
élmény elkerülése végett az alkohol mellett döntöttünk. Gabi finoman, Orsival
erősebben belekezdtünk. 15 perc alatt egy üveg bor, aztán beherovka.
Megismerkedtünk az alattunk lakókkal. Ők is előttünk érkeztek. Négy harmincas
nő. Hasonlóan megdöbbentek a szállás minőségétől és Iréntől, így közös búfelejtésbe
kezdtünk. 6kor Nemjuci kezdődött, aminek csak a végét kaptuk el. A tó közepéről
kellett átgyalogolni a FOO-ra. Laza 25 perc séta, rohanva 18. Jegyvétel,
színpad keresés. Juci hozta a megszokott, vad és friss formáját. Ripoff
Raskolnikov – örök kedvenc. Reszelős blues. Remek volt. Előtte játszott
Ferenczi Gyuri, azt sajnos lekéstük. Belehallgattunk Ian Siegal gitárszólójába,
nem volt rossz, de éhesek voltunk. Így megkezdődött a helyszín feltérképezése.
Lejárt a mosógép. Némi háztartási teendő után folytatom a beszámolót.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: