Az első szótag

2011 június 22. | Szerző: Bekalencse |

Tegnap este felszaladtam a húgomhoz, mivel egy hete volt a 36. születésnapja, de nem tudtuk összehozni a talit. Így hamarabb (már 18,30kor) befejeztem a munkát és egy parfé tortával a kezembe szambáztam hozzá. A csodálatos unokahúgom laza dührohamot kapott, amikor kiderült számára, hogy a parfé tortából még nem ehet. Így húgival kénytelenek voltunk egy-egy fagyi kehellyel a kezünkben körbeülni az asztalt és megvacsoráztatni a gyereket is egyben.

No de, ez csak a bevezetés. A csoda másfél órával később történt. Már indulóban voltam, mikor megáll előttem a gyermek, kicsit szégyenlősen félig lehajtva a feje és kimondja “Klá, Klá”. A nevem első betűinek bugyborékolása könnyeket csalt a szemembe, teljesen elérzékenyültem.

A gyerek maga a csoda. Még így is, hogy csak egy nagynéni vagyok, aki rajong érte, és hetente átlag egyszer – jobb esetben kétszer – szórakozunk egymás társaságában

Ez a pillanat felejthetetlen.