Török Kávéházi Esték – a valóságban
2011 június 9. | Szerző: Bekalencse |
Az esti program egy dugóban üldögéléssel kezdődött, mivel már nem
akartam visszamenni az irodába az előadás után csak az autóért. Nem tudom a
kényelem megérte-e. Természetesen késtem, 10 percet. Barátnőm már jelezte
előre, ne idegeskedjek itt alig vannak tuti nem kezdődik időben.
Beestem a Millenáris kapuján, elemzem a térképet, hol is van az EU Pont.
Megtalálom, beosonok az előadásra. Az osonás már önmagában nevetséges, mivel
magassarkú fatalpú szandál van rajtam. Tehát bevonulok mint egy tankcsapat, a
közönség előtt és az előadó mellett. Ennél hatásosabb belépőt szervezni sem
lehet. Az első pillanatban gyanús, hogy a meghirdetett előadó pasi, vagy
legalábbis Nagy Zoltán távol-kelet kutatóként lett beharangozva. A közönség
előtt egy hölgy ült, némileg ziláltan. Sebaj, leülök gyorsan a barátnőm mellé.
Súgja, hogy az előadó nem került elő, telefont nem veszi fel, így beugrott ez a
hölgy. Neve a feledés homályába veszett.
Előre bocsátom, le a kalappal a hölgy előtt, amúgy Ágota a turkológus
összeszedetlenül, felkészületlenül kb. másfél órát beszélt. Nagyon érdekes
témákat, emlékeket feszegetve.
Szegény az első 10 percben annyira zilált volt, kereste az emlékeket,
szerette volna izgalmassá tenni az előadást, és bizony bakizott. Édes volt, nem
tagadta, teljesen természetesen szabadkozott, hogy legalább egy vázlat jól
jönne. Annyi lexikális tudás és személyes turisztikai élmény van a fejébe, hogy
bárki megirigyelhetné. Még így is, hogy az előadás logikai lánca időnként
sérült, egy percét nem untam az előadásnak. Régi történelmi órák emlékei
sejlettek fel egy-egy név vagy esemény hallatán, illetve számos eddig nem
ismert történelmi mozaikkal gazdagodtam.
Amúgy az előadás a magyar épített emlékek, és a magyar személyek hatását és
jelentőségét elemezte az Oszmán Birodalomban, Törökországban.
Élmény volt, köszönöm Ágotának, és elnézést, hogy a nevét nem jegyeztem meg.
Amúgy, mint kiderült komoly koncepció van a kávéházi estek mögött. Most egy
rövid nyári szünet jön, szeptembertől folytatódik. Biztos keresni fogom.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: